Római katolikus templom (Kisboldogasszony)

Ha Nézsa felől érkezünk a patak völgyében fekvő festői környezetű faluba, akkor elsőként egy dombtetőn található, középkori eredetű, bájos gótikus templom fogad bennünket. A középkori falu egyetlen megmaradt emléke.

A Mária tiszteletére felszentelt egykori templomról korabeli feljegyzések nincsenek, így a régészeti feltárások alapján való kormeghatározást kell elfogadnunk. Ezek szerint építésére a XIV. század végén kerülhetett sor. Az egykori falu is közvetlen környezetében helyezkedhetett el. Erre utalnak az ásatások során megtalált XII. századi leletek is. A régészek a templom alapozása miatt félbevágott sírokra is találtak, tehát már a XIV. századot megelőző időben is temetkezési helyül szolgált. A kutatóárkokból mindenhonnan Árpád-kori cserepek kerültek elő.

A templom északi részénél, a második támfal északnyugati oldalánál 175 cm mélyen egy osszáriumot – korábbi sírokból összehordott csontoknak halmazát – találtak. Érdekesség, hogy a koponyákat – szám szerint 33-at – középen együtt rakták össze, s körülöttük külön-külön a lábszár - és karcsontok, valamint a koporsókat díszítő fémgombok voltak. A fémgombok éppen olyanok voltak, mint a templombelsőben feltárt XVIII. századi koporsók díszítése. A templomban tehát a barokk korban átépítések történtek, a használatban lévő temető megtelt, ezért a halottak csontjait egy közös sírba gyűjtötték össze.

A templomot egy körfal veszi körül, melynek a legtöbb irodalmi forrás erődítési jelleget tulajdonít. A körfalban ma is fellelhető nyílásokat lőréseknek tekintik. Az újabb kutatási eredmények azonban tüzetes vizsgálatok során arra a következtetésekre vezettek, hogy a nyílások aljától felfelé, egyenletesen utólagos ráfalazás történt a XVIII. század közepén. A nyílások száma 14, tehát itt is kálváriastációk nyomait fedezhetjük fel, hasonlóan a máriapócsi templom körüli kerítőfalhoz. A felújított stációk zománcképeit Morotz László festőművész készítette. A fal által körülhatárolt, úgynevezett cinteremben temetkeztek a középkortól kezdődően egészen a legújabb korig.

A templom maga eredeti középkori hangulatában maradt ránk. Már Mocsáry így ír róla 1826-ban: „Különös itten az, hogy több századok előtt épült nyoltz szegletű tornya vagyon az itt lévő R.C. templomnak; méltó figyelemre ád az okot, hogy annyi viszontagságok között is, mellyeket szenvedett Magyar hazánk, a’ maga épségében fenn áll a’ mai napig ezen torony.” Eredetileg kősisak fedte, s csak a XVIII. századi átépítése során került rá a fazsindelyes barokk hagymasisak. Az 1711. évi Canonica Visitációban találunk erre utaló említést.

A külső szemlélődéskor az érdekes kialakítású kis nyolcszögletű torony tűnik szemünkbe. Két oldalról, két lépcsős ferdesíkú oromfal tartja. A nyugati homlokzaton másik érdekességet is találhatunk, nevezetesen a bejárat fölött kiemelkedő, egy magasságban lévő négy konsolt. A régészeti kutatások semmi épületmaradványra utaló nyomot nem találtak itt. Minden valószínűség szerint egy fából készült előtét-tető volt itt, melyet búcsúk alkalmával használtak, hogy a kinnrekedők se álljanak a szabad ég alatt.

A templom belsejében a legfőbb látnivalókat a falrestaurálás során előkerült felszentelési keresztek és a freskók jelentik. Sajnos megállapítást nyert az is, hogy minden korban, még a legutóbbi időkben készített vakolás alkalmával is jelentős részleteket pusztítottak el az évszázados festményekből. Egy 1888. évi felújítás során például arra kötelezték az építőket, hogy a „falakat, levetvén a régi rossz vakolatot, kívülről-belülről újonnan kivakolják, kétszer bemeszeljék és ezenkívül a szentélyt tetszés szerinti színben kifessék.” A műszaki felülvizsgálat során ráadásul az uradalmi kőműves megállapította, hogy „a meszelés igen rossz, azért azt újólag kell meszelni, úgyszintén a sekrestyét is.” A felújítás során került sor az orgona javítására is. Ezt a munkát Kobza Ágoston horpácsi orgonaépítő végezte el.

A szentély északi falán egy három freskóból álló sorozatot találunk. A sekrestyeajtó felett egy Golgota-ábrázolás, ezt követi a Köpenyes Madonna, mellette Szent Katalin és Szent Borbála, majd a már megszakított harmadik képen Szent Miklós látható.

A diadalív belső oldalán egy figurális töredéket tártak fel. Páncélöltözetes férfiszentet ábrázol. Az arca csak részben, de a mellrész, a karok, a lábak és az öltözet deréktól lefelé lévő része jól látható.

A nyugati falon eredetileg ajtónyílás volt. A barokk korban orgonakarzatot építettek hozzá. A kórus elbontásakor került elő a templom talán legérdekesebb képe. Szent Apollónia megkínzását ábrázolja. A vörös háttérben egy élénkzöld ruhás hóhér látható, amint egy fogóval éppen az oszlophoz kötözött Szent Apollónia fogait tépi ki. A kép baloldalán a hóhér segédje van. A vértanú fehér alapszínű, zöld és vörös virágsorral díszített ruházata dekoratívan emelkedik ki a vörös háttérből. Érdekes a hóhér olaszos, erősen előreugró peremű fövege. Szent Apollónia története a következő:

248-ban hihetetlen pompával ünnepelték meg a római birodalom ezredik évfordulóját. Egy évvel később Pannóniában, a mai Magyarország területén kiáltották ki császárrá Deciust. A katonacsászár emlékezetében még élénken élt, mély nyomokat hagyva az ünneplés, ezért úgy határozott, hogy a régi római államot mindenestül felújítja. Egy rendeletet adott ki annak érdekében, hogy mindenkit a régi római hitre való visszatérésre kötelezzen. Különösen a keresztények üldözése terén voltak véres események. Sokan azonban inkább vállalták a vértanúságot, mintsem megtagadják hitüket. Köztük volt már élemedett korú szűz, Apollónia is. A magas kort megért gazdag királylány Alexandriában lakott egy toronyban 12 szolgálójával. Egy angyal vezette el őt egy remetéhez , ki megkeresztelte, és azt a felszólítást kapta, hogy Alexandriában hirdesse az igét. Megkínzatásakor minden fogát kiütötték, megvakították, fülébe forró ólmot öntöttek, egy késsel megnyúzták, majd végigvonszolták a városon. Egy angyal azonban visszaadta a látását. Ezt követően a városon kívül máglyát gyújtottak, s elevenen megégetéssel fenyegették őt, ha nem hajlandó istenét megtagadni. A szűz tettetve az életéért esedezett, mire megszabadították kötelékeitől, ám ekkor ő inkább az önkéntes tűzhalált választva az égő máglyára ugrott és megégett.

A fogorvosok védőszentjét tiszteljük benne. Egyike a 14 védőszentnek ki mindenféle fogbetegség ellen véd.

Az északi fal szentély felöli részében több töredéket tártak fel. Keresztrefeszített Krisztus arca, vállai, a mellrész, lefelé egyre kisebb részletekkel folytatódva a csípő és a térdszakasz.

Érdekes, hogy a hat teljes, illetőleg részleteiben fennmaradt kép, három különböző mester munkája. A szentély három, vértelenebb, szép, de keményebb viszonylag hidegebb képe, az olaszosabb stílusú, lágyabb, finomabb kidolgozású keresztelés és az északi hajófal Golgotája, valamint a Szent Apollónia két más-más festőre vall.

A templom az 1697. évi Canonica Visitatió idejében Bercel filiálisa volt. II. József rendeletének hatására Sápon is önálló káplánságot szerveztek 1787-ben, melyet Bodonyi Sándor vikárius emelt 1806-ban önálló plébániai rangra. Ekkor csatolták hozzá egyházilag Legénd községet, mely ma is filiája. Korábban Nézsához tartozott.

 

A haranglábak

Ha Nézsa felől érkezünk a faluba, s a derékszögű útelágazásnál állunk, úgy jobb kézre esik az egykori Alsósáp, bal felé pedig Felsősáp. A bevezető út jelenti a kettő közötti határt. Bármerre indulunk el, hamarosan egy-egy harangtornyot találunk mindkét falurészben. Az alsósápi a XIX. század első éveiben készült. Reháb Özséb káplán szolgálata idejében, klasszicista stílusban, s Nepomuki Szent János tiszteletére szentelték fel. Homlokzatán kis napóra van. Misézni és oltári szentséget is szabad volt tartani benne. A felsősápi Szent Flórián, a tűzoltók védőszentje tiszteletére emeltette 1834-ben Baloghy Tádé földbirtokos és neje Berczelly Klára. Ez utóbbiról jegyezték fel, hogy harangja 1878-ban kettérepedt. Valószínűleg építésüket megelőző időben is álltak már itt hasonló haranglábak, hiszen egy 1746-ból származó adat is említi már harangjaikat, az alsósápiban hármat, a felsősápiban egyet.

Az első világháború során a sápi harangok sem kerülhették el sorsukat. Sok társukhoz hasonlóan hadi célokra vitték el őket. 1917. január 15-én vette át az alsósápi 247 kg-os és a 85 kg-os, valamint a felsősápi 103 kg-os harangot Gyapay Árpád hadnagy a kassai katonai parancsnokság nevében. Négy koronát fizettek kilogrammonként érte. A sápiak könnyes szemmel figyelték az eseményeket.

A templomban átellenben, az út túlsó oldalán egy harmadik kápolnára is találhatunk. A községben egykoron élt hívek építették. Valaha kis harangja is volt, mely azonban az idők folyamán elveszett.